Vasárnap van, kint hideg, ilyenkor minden jóérzésű ember egy tál forró húslevesre vágyik. Otthon se csont, se hús, se zöldségek. Mit lehet tenni? Vagy megadjuk magunkat a kanapé ölelésének és szomorkásan várjuk a hétfő eljövetelét, vagy kitörünk a vasárnapi hangulat szorításából és addig megyünk, amíg meleg levest nem találunk. Ha hajlandóak vagyunk kicsit eltérni a megszokottól: a cérnametéltet rizstésztára, a levet egy mélyebb, karakteresebb ízű alaplére cserélni, akkor nyert ügyünk van. 

Ebben a posztban személyes kedvencemről, a pho-ről lesz szó. Budapesten viszonylag sok helyen lehet már kapni a húsleves vietnami változatát. Ezek között vannak közepesebb minőségű helyek, de van néhány, ahol frissen, jó alapanyagokból készülnek az ételek. Ilyen a 6. kerületben (Mozsár utca) található Funky Pho, vagy az Újbuda központ megálló közelében lévő Hai Nam. Mindkét helyen többször is voltam, teljesen más hangulat és ízvilág. És itt részben el is árultam, hogy mit szeretek ebben az ételben igazán.

Lehet, hogy a pho sokak számára lerágott csont, egy újabb divatkaja, (ami talán már nem is annyira divatos) egy jó poszt a közösségi médiában és semmi több. Szegény leves viszont nem tehet róla, hogy Budapest egyik gasztrokulturális sajátossága, hogy időnként felkapnak egy ételt és nagy a hype körülötte. Sokan megpróbálkoznak a készítésével inkább kevesebb, mint több sikerrel. Végül a fogyasztók csak a silányabb termékek ismerete okán úgy gondolják, hogy az adott ételek eleve rosszak. Ilyen volt pár éve a "macaronláz", aki élt és mozgott macaront sütött, sokan meg is utálták. De hasonló a helyzet minden évben az ország tortája esetében is. Minden cukrászda úgy gondolja, hogy muszáj árulnia. A vajat margarinra, a csokoládét bevonóra cserélve csökkenti költségeit, és ezzel az "ország tortája" reputációját is. A kitérő után irány vissza a leveshez!

Aki nem ismerné, a pho egy leggyakrabban marhacsontokból főtt fűszeres (fahéj, csillagánizs, gyömbér) alaplé rizsmetélttel, hússal, valamilyen friss zöldség-kiegészítővel és zöldfűszerekkel (koriander, thai bazsalikom). A leves mellé szokás továbbá valamilyen savanyított zöldséget, lime-ot, chilit adni. Változatosságát pont ez adja, ugyanis ezeket a hozzávalókat általában mi adagolhatjuk, ízlésünkhöz igazítva a levest. 

A bejegyzés apropóját az Oriental Soup House-ban tett látogatás adta, ahol ismét egy újabb stílusú levest és helyet ismertem meg. Újlipótvárosban, a Balzac és a Hollán Ernő utca sarkán nyitott 2015-ben. Asztalfoglalás erősen ajánlott, ugyanis mérete ellenére sokszor nincs szabad asztal. A berendezés modern, mégis otthonos és hangulatos. A látványkonyha is sokat dob a hely hangulatán, a nagy nyüzsgéstől akár Ázsiában is érezhetjük magunkat. Akit zavarnak a vendégtérben terjengő illatok, annak nem ajánlom az éttermet. 

Az ételkínálat alapját a különböző levesek adják. Háromféle alapléből  (marha, csirke, kacsa), és különböző húsbetétek közül választhatunk. Én marha alaplevet kértem forrázott hátszínnel (a tálba nyersen kerül bele a hús, a forró alaplevet ráöntve "fő" meg a hátszín). A levesben rizsmetélt, újhagyma és a hús, mellé babcsíra, koriander, chili, lime és savanyított fokhagyma. A leves forrón érkezik, kicsit zavaros ugyan, de az íze feledteti ezt. Kellemesen fűszeres, de egyik fűszer sem könyököl ki belőle. A hús jó állagú, a tészta a megszokottnál talán kicsit kevesebb a levesben, de én ennek kifejezetten örülök. A mellé adott chili iszonyúan csíp. Két-három apró karika megfelelő állapotra hozza a levet, egy spricc lime ellensúlyozza az erejét. A koriander kesernyésségével tehetjük még komplexebbé levesünk ízét. A babcsíra fokozatos adagolása (így mindig teljesen nyers, nem "fő" a levesben) roppanós textúrával egészíti ki a levest. Akinek még ez is kevés, az az ecetes fokhagymával tovább súlyosbíthatja a helyzetet. 

A kis adag nagy, a nagy pedig óriási. Főétkezésnek bőven elég. Dim sum is kapható, mindig megéri hagyni valami újdonságot, hogy legyen miért visszamenni.